A „vész”

    Aki gyáván hagyja el e földet,
    mint patkány a süllyedő hajót,
    odakint se várjon az több zöldet,
    sem áldást, sem jó szót, magasztalót!

    Az ország lelke belülről vérzik,
    nem külső ellen’ ejtette sebét,
    csak úgy enyhül, ha fiai érzik,
    s vállalják a gyógyító szerepét!

    Csak gyűlöld hazád, hogyha az könnyebb,
    de előtte még a tükörbe nézz,
    s hulljon magadra sirató könnyed,
    mert ha te elmész, megy veled a „vész”!

    Félelem, irigység, s gyűlölet a „vész”,
    mely hazádon ejtett vérző sebet,
    ezekkel ott kint vajon mire mész,
    mond, hová kell egy fertőző beteg!?

    Kit a félelem hulláma kerget
    messzi földeken, száz határon át,
    sehol sem kaphat igaz kegyelmet…
    Isten irgalma nem ismer határt!
   
    Ha szeretetláng lobog szívedben,
    bármerre mehetsz, tiéd a világ,
    mert az a fény látszik a szemedben,
    s az nyitja meg a szívek kapuját.

                                     Lévai Sándor